Még egy kicsit bizonytalankodnál?
Olvasd el az ingyenes útmutatómat, melyből megtudod, hogy hol tartasz a márkáddal, mik a hiányosságaid és milyen segítségre van ténylegesen szükséged.
Egyfajta szertelen kreativitással érkeztem a világra családom hatalmas örömére. Szendvicsgyerekként szerencsére sok lehetőséget kaptam rá, hogy mindenért megdolgozhassak. Amikor hat évesen előálltam egy poszter méretű portré rajzzal, csak néztek, néztek a szüleim. Forgatták, adogatták egymásnak, hogy te tudsz ilyet, meg, hogy kire ütött ez a gyerek.
Beirattak rajziskolába és onnantól kezdve kreatív pályafutásom minden támogatást megkapott, hogy szárnyait bontogassa.
Szeretteim persze szívesebben képzeltek el nekem jobb sorsot, mint a festékes műteremben kuporgó nem megértett művészét. Nagy megkönnyebülésükre iskolás éveim alatt kiderült, hogy került belém némi műszaki érzék és egy jó adag precizitás is.
Így a reál tárgyak szeretete is betársult a kreatív művészetek mellé.
Ráéreztem arra, hogy a szépség mellett ugyanolyan fontos számomra a mögöttes tartalom, a tervezési folyamat, a koncepció és a funkció is. Éreztem magamban, hogy nekem úgy szép igazán, ha van értelme és működik is.
Ekkor született meg bennem a designer.
Albert Einstein
Ami az iskolákat illeti. Akkorra már tudtam, hogy mindig abba az irányba kell elindulnom, ahol sok küzdelem és próbatétel vár. Így egy csodálatos és nehéz szakmát választottam ki az egyetemi éveimre.
Tervező építészmérnöknek tanultam először Pozsonyban az STU-n az Építészet és Design Karon, majd Budapesten a BME-n zártam tanulmányaimat vörös diplomával.
Ekkor már 25 múltam és szerelmes, majd menyasszony lettem. Jött költözés, esküvő és pocak növekedés. Mire feleszméltem, az életem beletapadt egy csodálatos vattacukorba. Az anyaság és családi idill édes ízébe. Persze ilyenkor egy idő után megjelennek a darazsak is és az ember túl sokat kezd pánikolva tellegetni maga körül. Teltek múltak a hónapok pelenkákkal és altatásokkal és egy apró fullánk kezdett szurkálni. Elkezdett hiányozni a kreatív tervezés, az alkotói tevékenység. Azt vettem észre magamon, hogy ebben az édes lemondásban lassan mégis elszürkülnek a napjaim.
Albert Camus
Úgy döntöttem, hogy kicsit újratervezek és csak azt tartom meg, amihez értek, amiben jó vagyok és amit igazán szeretek csinálni. Ami nagyon nem testhezálló, azt egyszerűen elengedem, és a számomra oly kedves és értékes dolgokat pedig nem hagyom elhalványulni. Szabadon szerettem volna alkotni, nem konkrét helyen alapokat ásni és egy irodában ülni.
Így ugrott be, hogy: Webdesign. Jó? Jó!
Ugyanolyan kreatív tervezés, mint az építészet, csak itt nem ház, hanem arculat és weboldal a végeredmény.
Beiratkoztam a Webdesignsuliba és a Design Akadémiára és a WPkurzusokra és egy Inspirációs Marketing suliba is és csak tanultam, tanultam és még tanulok folyamatosan, hogy a kreatív tervezést és grafikát csinálhassam szabadúszóként, digitális nomádként, kreatívan, szabadon, mosolyogva.
„Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”
Hát, így lettem webdesigner.
Mivel mindig rengeteg dolog érdekelt, ezért sok mindenről tanultam, amit úgy éreztem, hogy a fejlődésemet szolgálja.
Ami még vagyok, vagy voltam:
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó, szaxofonista egy garázszenekarban, magyar népi gyógyító, kajakversenyző, gyógynövényes őstermelő, szappankészítő.
Tabula Smaragdina
• anyaság és család
• rajzolás
• szappanok
• kézművesség
• ember és a természet
• hagymás kerti virágok
• önellátás
• kávé és tejszelet
• filozófia
• asztrológia
• hit
• jóga
• metafizikai tradíció
• szimbólumok
• buborékok és medúzák
• szabadság
Az alkotásaimban benne van az építész, a webes, a designer, a grafikus, a wordpress guru, de az anya, az önellátó, a gyógynövénykedvelő, szappankészítő, jógapszichoterapeuta is és mind azok a belső források is, amiket nap mint nap megélek önmagamban.
Örömmel tölt el, hogy egyedi és nagyon menő márkákat kísérhetek végig a koncepciótól a harmonikus arculaton keresztül a működő weboldalig.
Olvasd el az ingyenes útmutatómat, melyből megtudod, hogy hol tartasz a márkáddal, mik a hiányosságaid és milyen segítségre van ténylegesen szükséged.
2021 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum | Süti szabályzat | Made with by Dówebdesign
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
More information about our Cookie Policy